2008-02-26 12:44:02

Halálkultusz - olvasónapló


halálkultuszPróba, próba. Egy, kettő, három. Hangpróba, hangpróba. Egy, kettő, három - így kezdődik a Harcosok klubja megalapítójának másik nagyszerű regénye, a Halálkultusz, eredeti nyelven a Survivor.

És maradjunk is az angol címnél, hiszen ez jobban megfelel a valóságnak, mint a kissé marketing szagú Halálkultusz, még akkor is, ha túlélőnk végül nem él túl.

A könyv első lapján ez olvasható:

Figyelem!

Ön NEM nyomdahibás könyvet tart a kezében! Mr. Palahniuk az oldalszámozás tekintetében is szakított a hagyományokkal. A történetből kiderül, miért volt szükség erre az apró trükkre.

A kiadó fenti kis szösszenetének első része nem fedi a valóságot, mert a könyv hemzseg a nyomdai hibáktól, az elírásoktól, ami egy 1929-es alapítású (Szukits) könyvkiadó tekintetében nagyon nem szép dolog. A szösszenet második része már rendben van. Valóban kiderül, miért a 300. oldalon kezdődik a regény a 47. fejezettel, és miért ér véget az 1. oldalon az 1. fejezettel.

A 2039-es repülőjárat főhősünkkel (Junior Branson) éppen Ausztrália felé tart. Rajta kívül már senki nem tartózkodik a fedélzeten, az utasokat épségben kitette egy szigeten, s a pilóta is kiugrott egy ejtőernyővel, miután elmagyarázta emberünknek, mi történik ha elfogy az üzemanyag, ha sorra leállnak a hajtóművek, és a zuhanás után kb. mikorra várható a becsapódás. Visszaszámlálás indul.

De a becsapódásig még van némi idő, éppen annyi, hogy Junior Branson a gép fekete dobozára (ami nem is fekete) mondja élete történetét, ami - nyugodtan kijelenthetjük - nem egy mindennapi életút.

Chuck Palahniuk (hogy a francba kell helyesen ejteni?!) a Harcosok klubjában megismert témákat járja ismét körül ismét. A Harcosok klubjában minden a másolat másolatának másolata, a Halálkultuszban minden a származék származékának származéka. Nincs új a Nap alatt.

Egy nagy világvallás megtérített/megtért odaadó hívei vagyunk, a Média Nagy Istenének hír- és sorozat fogyasztói. Ugyanazokat a rádiókat hallgatjuk, ugyanazokat a tv csatornákat nézzük, ugyanazokat az újságokat, hírportálokat olvassuk és ugyanazokat gondoljuk a ránk zúduló információkról. Egyengondolkodás, egyformaság, pontosság, racionalitás, hangyatársadalom.

Ha nem akarod, hogy mindez magába szippantson, akkor egy másik vallás (szekta) akar megmenteni, amely ugyanolyan szabályok szerint működik, mint ami ellen létrejött. Nehéz túlélni és túllépni e mai kocsmán. Istenek akarunk lenni, de a következő lépésben már Antikrisztusokká válunk, s a kettő között oly kicsi a különbség, alig érzékelhető a határ, hogy belebukni csak egy pillanat. Csak a halál old meg mindent. Csak a halál old meg mindent?

Megsúgom, hogy itt potom 499-ért megveheted a könyvet.


Olvasd el ezt is!

Alternatív címlapra Bookmark and Share

8 hozzászólás eddig

  • Értékelés:
- bajla
1
bajla
2008-02-26 15:02:35

ha valaki olvasta Palahniuk nemrég megjelent művét, a Cigányút címűt, beszámolhatna róla. ha esetleg megvan valakinek elektronikus formában, hmmm...


válasz erre


- bajla
2
bajla
2008-02-26 16:37:51

senki/senkinek?


válasz erre


- évi.
3
évi.
2008-02-26 16:39:12

Én még nem olvastam semmit tőle...


válasz erre


- bajla
4
bajla
2008-02-26 16:46:00

Évi: akkor érdemes elkezdeni.


válasz erre


- évi.
5
évi.
2008-02-26 16:50:06

Tudom,már más is ajánlotta:)
A Harcosok klubját legalábbis...


válasz erre


- bajla
6
bajla
2008-02-26 16:52:07

igen, az alapmű, de a Halálkultusz is jó, s nagyon kíváncsi vagyok az említett Cigányút c. regényére is.


válasz erre


- Szamárfül
7
Szamárfül
2008-04-04 12:33:24

http://konyves.blog.hu/index.php?s=cig%C3%A1ny%C3%BAt&sentence=OR


válasz erre


- bajla
8
bajla
2008-04-04 12:38:27

Szamárfül: köszi a linket! olvastam már, és jól fel is keltette az érdeklődésemet:)


válasz erre


Csak regisztrált felhasználók szólhatnak hozzá ehhez a bloghoz. Belépnél? | Regisztrálnál?

rólam

vagyok, aki vagyok


iratkozz fel!

http://rss.bajla.blogter.hu/ <podcast> <gasztroblog>

fénynapló

<gasztroblog
klikk a képre!

napi koffein - flickr

www.flickr.com
bajla's Napi koffein photoset bajla's Napi koffein photoset

friss bejegyzések

friss hozzászólások

klikkelõ

megosztó

ha könyvre vágysz

térkép

archívum

címkéim

stat



http://rss.bajla.blogter.hu/
1Szavazz
Szavazz és a bejegyzés címlapra kerülhet