2006-04-07 18:07:51
Sólyom kampánycsendet sért?
Állítólag nem. Pedig a kampánycsend idején, azaz szombaton lép a
köztársasági elnök a tévé nyilvánosság elé...Állítólag nem.
Pedig a kampánycsend idején, azaz szombaton lép a köztársasági
elnök a tévé nyilvánosság elé, hogy szavazásra buzdítsa az ország
lakóit. Igaz, felvételről szól majd hozzánk a köztársasági elnök,
amit a Magyar Televízó, a Magyar Rádió és az InfoRádió sugároz, de
későbbi időpontokban más tévé is leadja a
beszédet.
Wéber Ferenc, a
Köztársasági Elnöki Hivatal sajtófőnöke elmondása szerint: "kizárt
dolog, hogy a köztársasági elnök megsértené a kampánycsendet,
beszédében nem a választópolgárok döntését próbálja meg
befolyásolni, hanem a választásokon való részvételre, illetve arra
fogja buzdítani a választópolgárokat, hogy éljenek alkotmányos
jogukkal". Wéber még elmondta, hogy Sólyom László csak az elődök
hagyományát folytatja, amikor szombaton a tv-ben szavazásra
buzdít.
Mindenesetre
furcsa.
- Írta: bajla
- Hozzászólások: 3 Hozzászólás RSS

1- Kósza
- 2006-04-07 18:23:32
Miért?
Minden azon múlik, betartja-e a törvényt. Én bízom benne.