2006-04-14 23:29:43
Össztűz - live!
Szóval kaptam hideget-meleget, s az est végére valahogy így néztem
ki.Kaptam ma hideget-meleget
mindenhonnan. Egy bejegyzésem
kapcsán külső kommentelőktől, az ún. "net
csőcselékétől" (a kifejezés El Lobo tulajdona), akik úgy
gondolják, hogy ez itt egy olyan fórum, ahol csalódásuk, dühük,
gyűlöletük, butaságuk minden gennyét nálam kiadhatják, mert én
vagyok a lelki szemetesládaráadásul ballib, buzi kommancs. Szó se
róla, szórakoztató, és egy idő után már hányinger nélkül is ki
lehet bírni, de megszokni soha. Az igazat megvallva más közönséghez
szoktam, de magamnak kerestem a bajt, hát viselem is a
következményeit.
Aztán
kaptam a fejemre a Blogtér berkein belülről is, mert már megint a
csapból is én folyok, mint "sztárblogger", pedig humorom sincs, nem
is jól írok, ha pedig írok, akkor is csak Ctrl+C-vel másolom a
híreket, és még annyi fáradtságot se veszek, hogy a magam agyi
kapacitása szerint kommentáljam őket. A Blogtér fura urai pedig még
asszisztálnak is hozzá, mert folyamatosan ott vagyok, ahol
egyszerűen muszáj belém ütközni.
Nem
tudom. Én csak egy mezei blogger vagyok itt a Blogtéren. A
Sztárbloggerek külön kiemeltek, és ott villognak és váltogatják
fényképeiket a főoldalon. A "sztárblogger a Parakovács, a Kispál, a
Belga, A Szőke meg a Kornis. Fő kiemeltek még a Jövőnéző, a
Mindenamizene. A többi a mezei proletár, akik előtt nyitva áll a
lehetőség a napi bejegyzésdömpingben a megmérettetésre - ezek közé
tartozom én is. Van, akinek sikerül megkapaszkodnia, van, akinek
nem. "Öt percre mindenki lehet sztár". Hogy ez mitől függ? Sok
mindentől. Tény, nem csak jó klaviatúra kell hozzá, és nem csak
szerencse. De ez lerágott csont, mint ma már megemlítettem. S a
csontot több régebbi bejegyzésemben én rágtam le, és nem maradt
azon a csonton semmi szopogatnivaló.
Tudom,
hogy sok blogger kollega körében nem vagyok népszerű - ez mondjuk,
kevésbé érdekel. Többen számonkérik rajtam a tényszerűséget, holott
hazudni még soha nem hazudtam. S nem tudom elégszer hangsúlyozni,
ez nem egy vérkomoly és korrekt közéleti, politikai blog, tele
hivatkozásokkal, és kereszthivatkozásokkal, elemzések hosszú
sorával. Ezt meghagyom azoknak, akik az ilyen dolgokban lelik
kedvüket, és értenek is hozzá. Én nem értek hozzá, nem is akarok
érteni hozzá. Most éppen a politikai bejegyzések vannak ezen a
blogon többségben, mert ez az aktuális. A Költészet Napján a
verssel foglalkoztam, a Kultúra Napján a magyar kultúrával
foglalkoztam, a Forma1 nyitóján a száguldó cirkusszal, amikor a
munkahelyemen történik valami, akkor a színházzal. Közlök ezen a
blogon fotókat, videokat, zenéket, írok filmekről, könyvekről is. A
politikai élet napokon belül leül, s akkor mindenki - én is - más
aktualitásokról írunk. Ez van.
S
hogyan írok? Jól, rosszul? Nem tudom. Azt ti tudjátok. Én így
tudok, ennyi telik tőlem. De nem kötelező engem olvasni, könyörgöm!
Csak azt nem értem, miért van ennyi mazochista mégis? Akik
olvasnak. Mert olvasnak!
Na.
Szóval kaptam hideget-meleget, s az est végére valahogy így néztem
ki.

(a képen nem Jézus van, csak én)
Gyertek, kövessetek! Menjünk át most közösen egy másik blogra, s olvassuk el együtt: pl.ezt. Látjátok! Van élet ezen a blogon túl is!
- Írta: bajla
- Hozzászólások: 7 Hozzászólás RSS

1- tigrisnyúl
- 2006-04-15 00:12:59
4év rutin, és meg lehet sajnos szokni!
de remélem nem kell!!!:)
(VB-live ot itt is jelzem, hogy stoppolom, ha ráérek!:)