2006-05-01 12:32:03

Alien május elseje!


Ahogy nekem a Balaton nem a riviéra, úgy május elseje sem a nagy össznemzeti megmozdulások, majálisok, sör-virsli versenyek népi ünnepe. Még csak nem is a csocsóról szólt.Ahogy nekem a Balaton nem a riviéra, úgy május elseje sem a nagy össznemzeti megmozdulások, majálisok, sör-virsli versenyek népi ünnepe. Még csak nem is a csocsóról szólt.

Tulajdonképpen, mint falusi gyerek jobbára végigaludtam a május elsejei délelőttöket, mert egész éjjel májusfát állítgattunk a lányoknak. 30-án este gyülekeztünk a kocsmában, bemelegítettünk, sört és kevertet ittunk, majd záróra után megindultunk a falu fölötti erdőbe, fejszékkel, fűrészekkel, hántolókkal, lámpákkal, kötelekkel fölszerelkezve. Vágtuk a fát hűvös halomba, közben rájártunk az üvegre, majd néhány óra múlva már ott settenkedtünk a lányos házak udvarán, s a mélyreásó szakkör lelkesen és csöppet sem zaj nélkül állítgatta föl a májusfákat a falu arra érdemes lányainak.

Aztán délután végigjártuk az utckat, szemrevételezve, hogy állnak-e a fák. Bizony volt olyan is, amit már a házukat féltő családfők kikötöttek, mert olyan ferdén állítottuk fel őket. Ennek ellenére büszkék voltunk férfias tettünkre.

Aztán elkerültem faluról a városba. Akkor sem nagyon vonzott a majális. Néha kinéztünk a haverokkal, kollegákkala nagy városi megmozdulásokra, de inkább külön kis bulikat szerveztünk. Mindig jó kis társaság jött össze, roston sütöttünk, több négyzetméter fröccsöt ittunk, fociztunk, napoztunk, játszottunk, ás színházról beszélgettünk.

Amikor egy másik színházhoz kerültem, a jelenlegibe, akkor pedig egy idősebb kollega telkén űztük ugyanezt. Újabban már semmi nincs; se igény, se szervező, se semmi. Ma még az eső is szakadatlanul zuhog, igaz, a májusi eső aranyat ér.

Olvass más blogger bejegyzést is, pl. ezt!

Alternatív címlapra Bookmark and Share

31 hozzászólás eddig

  • Értékelés:
- Bogarantyu
1
Bogarantyu
2006-05-01 12:59:06

Május 1... Felvonulás, utána a céges buli az aszfaltrajzversennyel. Mézespuszedli, epres üdítő, motorcsónakozás a Dunán, ingyen lufi.

Aztán... Buli a gimis osztállyal, kirándulások, tavasz ünneplés.

Később gyülekezeti hajókirándulás, szoborpark a misszionáriusokkal (Elder Done leesett Leninről) és közös éneklések.

Még később dunaújvárosi vasas nap, pingpong és sakk a parkban, gulyás a kondérban, este rántott sajt a halász csárdában.

Két éve séta a rakparton, Hold Udvar, svédek.

Ma... Pihenés az egy hét futkosás után, élvezem a esőt, a lengyel és ír csokit, a maradék Szamos marcipánt és nagyon nem várom a holnapi munkát.

De végre május van.


válasz erre


- bajla
2
bajla
2006-05-01 12:59:11

ha most valaki azzal jön, hogy rosszul írtam a címet, meg mit keres május elsején az asztalon a csocsó, meg a Balatonon a riviéra, akkor blogszakszervezeti megmozdulást szervezek a Blogtér főhadiszállása elé!


válasz erre


- bajla
3
bajla
2006-05-01 13:01:02

Bogarantyú: jajj, nem neked szólt, amit írtam! :))))

szóval felétek is kopik a majális fénye. így megy ez!


válasz erre


- Kata
4
Kata
2006-05-01 13:11:30

Nosztalgiával gondolok a régi május 1-re. A szüleim és a barátaik, gyerekekkel kivonultunk a hegyoldalba, ahol boros pincénk volt. A szülők sütöttek, főztek. Mi meg titokban kostolgattuk az üvegkancsókba töltött borokat.
Gyönyörű volt a táj, isteni jót játszottunk. valószínű a szülők közben politizáltak is.
Sajnos ez már nincs.


válasz erre


- Bogarantyu
5
Bogarantyu
2006-05-01 13:12:31

Bajla, és akkor lesz blogszakszervezeti beutaló a magya Riviérára? És Ki mit tud az üdülőben? És meleg sör és hideg virsli? 5 Ft-os Leo pisztácia jégkrém?

Ki tudja, egyszer még lehet, hogy lesz újra fénye a május elsejének. Amúgy ma van a Romajális, amire Zsigó Jenő kifejezetten hívott, és mentem is volna, ha nem esne... Talán adott volna egy kis fényt ennek az ünnepnek (?).


válasz erre


- bajla
6
bajla
2006-05-01 14:14:17

Kata: az sem lehetett rossz! a szőlőben ilyenkor már sok a tennivaló, de a május 1-ei kikapcs a hegyen kis borozgatással, hmm, nem egy utolsó!


válasz erre


- bajla
7
bajla
2006-05-01 14:15:00

Bogarantyú: ha meg tudunk állapodni a muftikkal, akkor lesz minden! :)


válasz erre


- Zebra
8
Zebra
2006-05-01 17:12:16

Akkor belelépek a szakszervezetbe, és Moldovával szólva "a bizalmi kinyaralhajtja a segélyemet"! :D

Éljen május elseje!


válasz erre


- Bogarantyu
9
Bogarantyu
2006-05-01 17:38:03

De itt ugye nem vonják majd a blogjövedelmem 1%-át?


válasz erre


- Zebra
10
Zebra
2006-05-01 17:43:08

Neeeem! Dehogy vonják! Önként fizeted be a bizalminál az önként vállalt 10%-ot! :)


válasz erre


- bajla
11
bajla
2006-05-01 17:43:41

csak a hozzászólások milyensége és mértéke szerint:)


válasz erre


- am
12
am
2006-05-01 19:17:11

Legjobb az egész május 1-ben, hogy hétfőre esik.


válasz erre


- egyferi
13
egyferi
2006-05-01 19:17:47

Nekem mindig "nagy" ünnep majus 1....Akkor volt az esküvőnk.:-)


válasz erre


- bajla
14
bajla
2006-05-01 19:19:44

óóó, akkor gratulálok! :)))


válasz erre


- bajla
15
bajla
2006-05-01 19:20:22

am: akkor törvénybe iktatnatnánk, hogy május 1-e mindig hétfőre essék! :)


válasz erre


- am
16
am
2006-05-01 20:12:20

Bajla: csináljuk meg!


válasz erre


- bajla
17
bajla
2006-05-01 21:00:36

igen, csináljuk meg, s akkor majd elmondhatjuk: Igen, megcsináltuk! :)


válasz erre


- Bogarantyu
18
Bogarantyu
2006-05-01 21:26:59

Az írek már megtették: náluk május elsejét május első hétfőjén ünneplik.


válasz erre


- am
19
am
2006-05-01 21:38:04

Csípem ezt az ír naptárt!


válasz erre


- tigrisnyúl
20
tigrisnyúl
2006-05-02 00:25:09

hmmm:)))
én soha nem láttam igazi májusfát szerintem...:( de még nincs veszve minden!


válasz erre


- bajla
21
bajla
2006-05-02 00:50:47

ezek az írek tényleg jó fejek! :)


válasz erre


- bajla
22
bajla
2006-05-02 00:51:21

Tigrisnyúl: ami késik... :)


válasz erre


- tigrisnyúl
23
tigrisnyúl
2006-05-02 00:59:17

elmúlik?
:)


válasz erre


- Ediacara
24
Ediacara
2006-05-02 04:35:21

A párom 20 éve ugyanazokkal a barátaival tölti a május elsejét. Régebben elmászkáltak egy kiülős kocsmába, amit azóta lebontottak, de az utóbbi 8 évben kertben sütünk vagy bográcsozunk délután, s legalább utolsó buszig marad a társaság. Most is így volt, s nagy szerencsénkre 2-kor már főhetett a gulyás, mivel elállt az eső.
Az biztos, hogy leginkább a társaságtól függ, ki hogyan tölti. Hála Istennek a kötelező céges majálisokból kimaradtam.


válasz erre


- Zebra
25
Zebra
2006-05-02 07:36:29

Éljen május másodika (is)! :)


válasz erre


- Zombie
26
Zombie
2006-05-02 07:45:42

Éljen, bizony másodika is. Ma van a névnapom! :-)


válasz erre


- Zebra
27
Zebra
2006-05-02 07:54:18

Isten éltessen, Zsigmond! :)


válasz erre


- bajla
28
bajla
2006-05-02 12:33:28

Akkor hát Isten éltessen!


válasz erre


- Katity
29
Katity
2006-05-02 12:46:36

Mindig csodálattal vegyes irigységgel figyeltem azokat a tájegységeket, ahol megtisztelték a lányokat májusfával. Felénk ez nem szokás, sajna.


válasz erre


- bajla
30
bajla
2006-05-02 13:34:22

Katity: azért a rizses csoki sem rossz! :))


válasz erre


- Katity
31
Katity
2006-05-02 13:41:55

Ha lenne...:-)


válasz erre


Csak regisztrált felhasználók szólhatnak hozzá ehhez a bloghoz. Belépnél? | Regisztrálnál?

rólam

vagyok, aki vagyok


iratkozz fel!

http://rss.bajla.blogter.hu/ <podcast> <gasztroblog>

fénynapló

<gasztroblog
klikk a képre!

napi koffein - flickr

www.flickr.com
bajla's Napi koffein photoset bajla's Napi koffein photoset

friss bejegyzések

friss hozzászólások

klikkelõ

megosztó

ha könyvre vágysz

térkép

archívum

címkéim

stat



http://rss.bajla.blogter.hu/
0Szavazz
Szavazz és a bejegyzés címlapra kerülhet