2006-08-20 16:48:11
Kihasználva a vakáció utolsó hétvégéjét, kirándulást tettünk a
környéken.Kihasználva a vakáció
utolsó hétvégéjét, kirándulást tettünk a környéken. Elsőként
Balácára mentünk, ahol egy nagyon
szépen felújított római kori villát, és a hozzá tartozó épületeket
és leleteket tekintettük meg. Sajnos érdemi fotókat nem
készítettem, mert a fotózásért plussz pénzt kellett volna fizetni,
így csak a múzeum környékét kaphattam
lencsevégre.
klikk a nagyobb
képhez!
Balácáról Nagyvázsonyba
autóztunk, ahol belekukkantottunk a várfalon keresztül a várjátékok
egyik előadásába. Épp egy kedves kollega szórakoztatta a
nagyérdeműt:
klikk a nagyobb
képhez!
Megtekintettük a várat,
amelynek (öreg)tornya ma is büszkén mutatja az utat, hogy merre
mégyen az út Kinizsi birodalmába.
klikk a nagyobb
képhez!
Talán kevesen tudják, de
Nagyvázsonyban van még más látnivaló is. A vártól 10 perces
sétával, a temetőn túl az erdőben búvik meg egy pálos kolostor,
legalábbis, ami megmaradt belőle.
klikk a nagyobb
képhez!
Nagyvázsonyról gyönyörű
tájakon keresztül Füred felé indultunk, ahol Borheteket tartottak
éppen, ám amikor megláttuk a nagy borissza tömeget, autóba
szálltunk, és hazaindultunk. Így is öreg este lett, mire
visszaértünk Veszprémbe.
klikk a nagyobb
képhez!
További képek az
albumban
láthatók.
További Balaton környéki
kirándulásaimról itt és itt
olvashatsz.
- Írta: bajla
- Hozzászólások: 8 Hozzászólás RSS
Címkék: bajla, baláca, balatonfelvidék, fotok, nagyvázsony
Alternatív címlapra
1- igen
- 2006-08-20 17:08:31
Asszem ez az a vár, ahol a toronyba vezető csigalépcső tetején lévő ajtó elég alacsony, és kétszer is belevertem a fejem a tetejébe. Elsőre úgy, hogy egy darabig nem láttam utána, és az ütés nyoma még mindig kitapintható a fejemen.
Egyébként meg imádom a képes postokat :)