2006-09-27 12:48:38
2. Gyurcsány beszéd
A Gyurcsány blogban ma közzétette a miniszterelnök az öszödi
második beszédjét. Ez az ún. nyitóbeszéd volt. Az elhíresült,
mindenki által ismert szöveg volt a záróbeszéd.A
Gyurcsány blogban ma közzétette a miniszterelnök az öszödi második
beszédjét. Ez az ún. nyitóbeszéd volt. Az elhíresült, mindenki
által ismert szöveg volt a záróbeszéd.
Többen úgy
gondolják, hogy ez a beszéd csak jó PR fogás, meg sem történt.
Többen úgy vélik, hogy a teljes képhez hozzátartozik ez a beszéd
is. Hangfelvétel egyelőre nem kering erről a beszédről a weben. Ha
valaki találkozik vele, kérem, jelezze!
"„Szép jó napot
kívánok, szervusztok.
Először is el
kell mondjam, hogy rendkívül hálás vagyok nektek, hogy aránylag jól
viselitek a megpróbáltatásokat. Na jó, hát várjatok, ha mégsem,
akkor persze a köszönet az túlzó. Pontosan tudom, hogy van egy-két
nagyon nehéz mozzanata ennek a pár hétnek. Pontosan. Tudom, hogy az
elhúzódó tárgyalások okozta sokfajta bizonytalanság az hát nem
könnyíti a dolgotokat. Hogy miközben azt halljátok, hogy formálódik
a kormányprogram, hát ehhez képest aki megszólal, legyen
frakcióvezető vagy legyek én, vagy bármelyikünk, hát elég
általánosságokban beszélünk erről az ügyről. Közben időnként azt is
látjátok, hogy a koalíciós párt egyik-másik vezetője mintha már nem
tudná türtőztetni magát és ő meg elkezd beszélni. Ezzel együtt is
köszönöm szépen, hogy viselitek. Ma megpróbálunk azért mélyebbre
menni.
Aztán azt is
látom, hogy olyan dolgokat próbálok veletek elfogadtatni, ami hát,
ha világosan beszélünk, akkor egyénileg, egzisztenciálisan nem túl
könnyű. Kezdve attól, hogy azt mondjuk, hogy érjétek be egy
csipettel kevesebb jövedelemmel és költségtérítéssel. Egészen
odáig, hogy a kisebb kormány, kisebb állam, hatékonyabb igazgatás,
kevesebb államtitkár és jó ég tudja, minek az ígéretével nem
kormányra kerülő koalíció hát valóban kevesebb olyanfajta
lehetőséget tud teremteni, mint amit korábban teremtett. Végig kell
menni ezeken majd egyesével. Természetesen. Pontosan tudom, hogy
itt emberi sorsok, egzisztenciák is vannak és tudom, hogy persze az
egész nagy ügy lelkesít mindannyiunkat, de ebben a nagy ügy
szolgálatában mindenki meg akarja találni a maga előre
menetelét.
Jövő
héttől kezdem el, kezdjük el a személyi egyeztetéseknek a
legszélesebb körét azokkal is, akik ma viselnek ilyenfajta szerepet
a kormányban vagy a kormány környékén, és azokkal is, akik a
jövőben fognak ilyeneket viselni. A kettőnek van közös metszete.
Nagyjából ez két hétig el fog tartani. Azt fogom keresni, hogy
milyen módon lehet minél többek számára egyéni, személyes
bekapcsolódásra több lehetőséget teremteni, ugyanakkor hogyan lehet
megtartani mindazt, amit ígértünk. Ennek előrebocsátásával azt
hiszem, a Jóisten sem ment meg bennünket attól, hogy hétfőn
délelőtt koalíciós megállapodást kössünk a Szabad Demokraták
Szövetségével. Ma estére a kormányprogramban egy-két nem jelentős,
nem egy esetben csak fogalmazási vita maradt fenn. Ezt ma este,
holnap meg fogjuk még oldani, és a koalíció hétfőn
megköthető.
Miről szól a
koalíció politikai értelemben? Nagyjából arról, hogy a Magyar
Szocialista Párt vezetésével, a rendszerváltást követő 16 év
tapasztalatait is feldolgozva kiigazítjuk közjogi értelemben a
rendszerváltás örökségét, és ebben a kiigazításban döntő helyen az
áll, hogy a korábbinál intenzívebben próbáljuk meg összekapcsolni
az egyéni, közösségi szabadságot az ahhoz tartozó felelősséggel.
Egy igazi polgárosodási és modernizációs program, ha úgy tetszik:
berendezzük a rendszerváltás-alkotta kereteket. Ez viszont
nyilvánvalóan egy sor változással, mi azt mondjuk, hogy egy új
reformkorszakkal jár. Ezt akkor is meg kellene tenni, hogyha
egyébként az államháztartás egyensúlyi problémái nem követelnének
azonnali beavatkozást. Ez ettől független. Nagyon, az első kihívás
az egész koalíciónak, hogy megértik és elhiszik-e elegendően sokan,
hogy attól, hogy az első időszaknak az egyik legmarkánsabb
intézkedéssorozata a költségvetési kiigazítás lesz, ettől még a
koalíció politikája nem a kiigazítás politikája. A koalíció
politikája széles és átfogó reformoknak a politikája, amiről ma
majd már beszélni fogunk végre. És ugyanakkor ebbe a politikába egy
fontos elem, de még csak nem is domináns elem, hogy viszonylag
gyorsan helyreállítjuk az államháztartás külső és belső
egyensúlyát.
Jó
lenne, hogyha sikerülne megteremteni azt a közös hitet is, hogy
amiről szól ez a politika, az valóban egy új reformkor, az egyéni
szabadság és a hozzá tartozó felelősség kiteljesítése, modernizáció
és polgárosodás. Mindez egy baloldali programba ágyazva. Ehhez
intézkedések sorozatára van szükség. Na, most ahhoz, hogy ezt meg
tudjuk tenni, és hogy hiteles legyen, mert hogy a reformok azok
néha a status quo megváltoztatását jelentik, ahhoz kell egy sor
esetben, hogy amikor vissza fognak kérdezni, és nem kevesen, hanem
sokan fognak visszakérdezni, hogy és ti mit csináltok? És ti
egyébként elvállaljátok-e a magatokét politikusok? Akkor azt
lehessen mondani, hogy igen. Mi voltunk a legelsők, a politikán
kezdtük ezt a folyamatot. A saját magunk élet- és munkakörülményein
szigorítottunk legelőször. Igen, nem lehet ennél többet már
szigorítani. Igen, például költségcsökkentéssel kezdtünk. És úgy
kezdtünk költségcsökkentéssel, hogy az ránk is hat. Ezért
szimbolikus hatása van annak, hogy miközben a közalkalmazotti,
köztisztviselői világban az átlagjövedelmek azok két-két és fél
évig nem nagyon fognak nőni – nominálisan sem, nem reálértékben –
aközben azt lehessen mondani, hogy mi, politikusok, akik így
döntöttünk, mi ennél még szigorúbbak voltunk magunkhoz, mi pár
százalékkal még csökkentettük is a magunkét. Természetesen ez a
logika mögötte, nem az, hogy ez egy fél napig hír. Ugyan kérem
utána tudom, hogy érdektelen önmagában. Hanem az, hogy azt lehessen
mondani majd mindenkinek, akinek a szemébe kell majd nézni
közalkalmazottak és köztisztviselők tízezreinek, hogy magunkon
kezdtük. Igen, kevesebb minisztériumot, kevesebb intézményt,
kevesebb államtitkárságot csinálunk. És ha mi meg mertük tenni és
meg tudtuk tenni, akkor van hozzá jogunk és
létalapunk.
Amit
csinálunk, az, amit javaslunk csinálni, annak a következő nagy
területei vannak. Az első ugye, amiről azt mondjuk, hogy az
államreform két nagy területtel, széles értelemben vett igazgatás
és politikai képviseleti rendszernek az átalakításával, másodsorban
pedig a közszolgáltatások, intézményi finanszírozási rendszernek az
átalakításával. A közigazgatással kapcsolatosan egy viszonylag
szélesebb konzultáció legalább volt megyei közgyűlésvezetőkkel, egy
pár nagyvárosi polgármesterrel. Ezek azok a területek, amelyek
kétharmados döntést igényelnek. A fő irányban lassan-lassan
legalább a koalíción belül megállapodás lesz, nem állítom, hogy
minden területen.
Melyek a fő
kérdések? Menjünk gyorsan darabra. Választási ügyekben kisebb
települési önkormányzati képviselőtestületek, már úgy, hogy ez
figyelembe vehető legyen a mostani őszi önkormányzati választásnál.
Ez kétharmados törvény. És feles törvényben pedig korlátozottabb
tiszteletdíj és költségtérítés. Ezzel egy időben kisebb parlament,
ez 300 fő alatti parlamentet jelent. A mi álláspont szerint
egyfordulós választással, 149 egyéni és 149 országos listán
megszerezhető hellyel. Az SZDSZ nem pont ezt gondolja – muszáj
hozzátennem. Azt gondoljuk, hogy ehhez kapcsolódóan a képviselők
jogállását szabályozó törvényt módosítani kell, kiterjedtebb
gazdasági összeférhetetlenségi szabályokat megállapítva, például
2010-től az együtt élő családtagra is kiterjesztve a gazdasági
összeférhetetlenség bizonyos eseteit. Például közalapítványokban,
khtékban viselt tisztségért az ellenszolgáltatás tilalmának, a
tiszteletdíj fizetés tilalmának a megállapítása. Általában is
törekszünk arra, hogy mindazok a kérdések, amelyekben ma akár lehet
is lelkiismeret furdalásunk, hogy milyen széles körben, milyen
költségtérítések vannak, hogy a költségtérítés akkor is jár, amikor
valóban költség nem merül fel. Hogy azok, akik többes tisztséget
viselnek, mert otthon képviselők, polgármesterek, közgyűlési
elnökök és országgyűlési képviselők, mind a két helyről kapnak
különböző ellátásokat, helyenként ugyanazért a jogcímért kapnak
többszörös ellátást, hogy ezeket kezdjük el a rendszerből
kipucolni. Erősebb legyen az az erkölcsi talapzat, amin hát az
érvelésünket megtehetjük. Tudom, hogy ezek nem könnyűek. Egy percig
nem gondolom, hogy ezek könnyűek, és értem, hogy ebben nem egyszerű
emberileg kompromisszumot kötni.
Ami
az igazgatás másik részét illeti: van abban közös szándék, hogy
erősödjön a kistérségi integráció. Hogy az önkéntes kistérségi
társulásokat váltsa fel a kistérségi együttműködésnek az a
szabályozása, amelyben – kicsit most vagylagosan fogalmazok – vagy
a törvény ereje kényszeríti ki az együttműködést, vagy – mi
egyébként inkább ez utóbbiban hiszünk – a társasházi törvény
szabályozásához hasonlóan egy messze minősített többség
elhatározhassa a kistérségi működést, és a pici kisebbség ezt ne
tudja megakadályozni. Azaz egyhangú döntés helyett egy magas
minősített többséggel a kistérségi együttműködés létrehozható
legyen. Itt nem a törvényhozó hatalom kényszeríti ki a kistérségi
együttműködést, hanem a kistérségbe tartozó települések túlnyomó
többsége kényszeríti ki. Az a szándék, hogy sokfajta technikával
azt a folyamatot támogassuk, amikor is a településeknek bár
megmarad az önkormányzáshoz való joga, de ez nem feltétlenül jár
együtt önálló hivatali működés fenntartásával, önálló intézmények
fenntartásával, hanem közös intézményeket és közös hivatalokat,
közös körjegyzőséget tartanak fenn, a különböző hatósági funkciókat
– lásd építésügyi hatósági funkciókat – integráltan látják el. Azaz
az önkormányzáshoz, a települések önkormányzáshoz való jogának
csorbítatlanul hagyása, ugyanakkor az önkormányzás mögött lévő
igazgatási és közszolgáltatási funkciók, és hozzá tartozó
intézmények integrálása.
Az a
szándék, hogy ha lehetséges, akkor idén, 2006 őszén utoljára
válasszunk megyei önkormányzatokat, és 2009-től a megyék
együttműködésével és központi állami funkciók dekoncentrálásával és
decentralizációjával jöjjenek létre a választott regionális
önkormányzatok. 2009-ben először 3 évre regionális önkormányzatokat
válasszunk. Azért három évre, mert akkor az 2009-től ’12-ig tartó
időszak. Települési önkormányzatokat válasszunk most 2006-ban hat
évre, így 2012-ben érne össze a két dolog, és végre éppen félidőben
lennének a helyi önkormányzati választások a parlamenti
választásokhoz képest. Ez persze felveti a regionalizmusnak az
ügyét. Mi azt javasoljuk, hogy bár nem tökéletes a mai regionális
felosztás, de maradjon az a regionális rendszer, amelyet, amely
statisztikai tervezési egységként létrejött. Pest megye
gyűrűrégióként, önálló régióként jelenjen meg, Budapest pedig egyik
bizonyos szempontból önálló település természetesen, amelyre
egyébként az önkormányzati törvényből kivett és átalakított
szabályokkal önálló Budapest-törvényt is alkotnánk. Fejlesztési
szempontból pedig régióként, önálló régióként is viselkedik. Ma
reggeli konzultációk alapján ugyanakkor úgy látom, hogy ebben van
még mit megbeszélni Demszky Gáborral. Tegnap még azt hittük, hogy
rendben vagyunk, ma reggel nem biztos, hogy még mindig így
látjuk.
Ami
a kormányt illeti – hogyha már ebben a fertályban vagyok – egy
plusz 11 minisztériumot hoznánk létre. Az egy az a kancellária, a
11 pedig úgy áll össze – ezt holnap kívánnánk nyilvánosan
bejelenteni – hogy a két tárca nélküli miniszteri poszt megszűnik,
illetve az informatika beolvad a gazdasági minisztériumba, a
kultúra az oktatásba, a munka a szociálisba, ezzel ötöt vettünk el
a 17-ből, így már megvan a 12. A mai Belügyminisztérium pedig
átalakulva marad egy minisztérium, amely önkormányzati és
területfejlesztési miniszter, az igazságügyhöz pedig hozzátartozik
a rendvédelem. Így jönne létre a 11 plusz egy. Hosszú-hosszú és a
bonyolultságához képest azt gondolom, hogy szerencsésen nem a
nyilvánosság előtt zajló viták végén a Szabad Demokraták Szövetsége
végül – mint tudjátok – a gazdasági, a környezetvédelmi és az
Egészségügyi minisztériumot kapta. Tiszta minisztériumok jönnek
létre. A maradék pedig a szocialista párté. Ebben talán mondanom
sem kell, hogy komoly vita volt az oktatási és művelődési
minisztériumon, az utolsó percig. Érdemi vita volt, hogy
környezetvédelmi minisztérium vagy más minisztérium tartozzon-e
hozzájuk. Messze nem volt olyan egyértelmű az Egészségügyi
Minisztériummal kapcsolatos álláspont sok vonatkozásban, mint
ahogyan azt gondolni lehetett. Végül azt gondolom, hogy jó
megállapodást kötöttünk. Én a megállapodások megkötésében, vagy
megkötésének időszakában folyamatosan Hiller Istvánnal és Lendvai
Ildikóval konzultáltam, hogy mit igen és mit nem. Ez a megállapodás
megkötöttnek tekinthető. Ők tegnap este ugyancsak szavazással, sok
más mindent is szavazással döntöttek el. Szavazással kijelölték,
vagy megnevezték a miniszter-jelölteket. Nekem egyébként van a
jelöltekről véleményem, de ezt sok tekintetben nem tartom
perdöntőnek. A más ügyekről folyó viták eredményeként is nem
kívánom tovább feszíteni a húrt. Tudjátok, talán hallhattátok a
híradásokban, hogy Kóka János, Persányi Miklós és Molnár
Lajos.
Ami
a minisztérium, az egész központi igazgatást illeti… Ami a központi
igazgatást… Nekiindulok harmadszor is. Ami a központi igazgatást
illeti, jelentősen átalakul a minisztérium, jelentősen átalakul a
minisztériumok belső világa és a kormányzáson, kormányzaton belül
elfoglalt helye és szerepe. Lényegében 150-160 éves közjogi
hagyománnyal próbálunk meg szakítani, és megkíséreljük azt, hogy
fölváltjuk az ágazati irányítást valami mással. Ami a
minisztériumok belső világát illeti, kezdjük onnan, hogy minden,
ami a minisztériumok alapfunkciójának ellátásához szükséges,
támogató, kisegítő háttérfunkció, ezeket lényegében elvesszük a
minisztériumoktól, és ezeket a funkciókat standardizáljuk azonos
folyamatokba, szervezetekbe, követelményekbe fogjuk őket helyezni
az informatikától a személyügyig. Ez nem azt jelenti, hogy mi
vesszük fel az embereket a minisztériumukban, de egységes
kormányzati személyzeti politika van, képzési rendszer,
teljesítményértékelési rendszer van. Egységes informatikai platform
van, egységes vagyongazdálkodás van a minisztériumokban. Alapvetően
egységes szervezeti elvek alapján lehet megszervezni a
minisztériumokat. Úgy viselkedünk, hogy a kormánynak vannak
minisztériumai, nem pedig a minisztériumoknak vannak kormánya. Na,
ilyesmi, igen. Olyan is van.
Ezzel
lényegében, január 1-jéig ezt nagyrészt megtesszük, több lépcsőben.
Ezzel önmagában a minisztériumok elveszítik létszámaiknak
nagyjából, első körben vagy 30 százalékát. Kettő: a minisztériumok
maradó, maradó funkcióiból, funkcióit kettéválasztjuk, kettőt
elveszünk tőlük, a maradékot pedig kettéválasztjuk. Ami kettőt
tovább elveszünk, arra majd kitérek. A miniszteri kabinetek
politikai kabinetekké válnak, a miniszteri kabineteknek a fő
funkciója mostantól kezdve a szakmapolitikai elemzés, stratégiai
tervezés, koncepcióalkotás. Az ebben a stábban dolgozóknak
lényegesen nagyobb a lojalitási elvárása és a követelmények nagyobb
tere megfogalmazódik, mint az átlagos köztisztviselővel. Valóságos
kompetenciával és kapacitással rendelkező stratégiai stábokat
hozunk létre a miniszterek környezetében. Itt születik az meg, hogy
mit kell csinálni, és amikor megszületik a döntés, az igazgatásban
már csak a kodifikáció van. Mindaz, amit a 100 lépésben
kipróbáltunk – magunk között szólva – azt most
intézményesítjük.
Kettő: a
minisztereknek a felelősségét kiterjesztjük. A miniszterek nem
egyszerűen felügyelik a minisztériumok munkáját, amelyet egyébként
a közigazgatási államtitkár vezetett eddig, hanem a miniszterek
vezetik a minisztériumokat, ők a főnökök. Nincsen továbbá két
államtitkár a minisztériumokban, nincs egy politikai meg egy
közigazgatási államtitkár. Minek is kellene? Eddig is sok volt. Egy
darab helyettese van a miniszternek, tartalmilag ez
miniszterhelyettes. Hogy mi a neve, ezen némileg vacillálunk még,
de úgy látjuk, hogy miután az ellenzék hajlandó a
kormányalakításhoz kapcsolódó kétharmadokat is megszavazni, ezért
az az egyszerűbb, hogyha ezeket miniszterhelyetteseknek hívjuk. A
miniszterhelyettes a miniszter teljes jogkörű helyettese igazgatási
és politikai ügyekben is, természetesen. És miután ezek a miniszter
bizalmas helyettesei, mert hogy politikai helyettes is, ezért sem
vegyesek a minisztériumok. És én arra tippelek, hogy miután
megvannak a miniszterek, és utána leülök a miniszterekkel egyesével
beszélni, a miniszterhelyettesek túlnyomó többsége alapvetően
politikai indíttatású, a frakcióból jövő emberek. Túlnyomó többsége
– mondom – nem állítom, hogy nem lehet egy pár
kivétel.
Melyik az a
kettő funkció, ami pedig tovább kijön a minisztériumokból? A
legfontosabb talán, ami a következő időszak nagy stratégiai
kérdése, hogy az igazgatási jellegű kormányzás mellett – mert akkor
a hagyományos kormányzás egy, az igazgatási funkcióit tartja meg –
két, ezzel párhuzamosan működő kvázi kormány jön létre. Mind a
kettőt okszerűen a miniszterelnök vezeti. Az egyik funkciója a
fejlesztési kormányzás. Valamennyi pénzt, ami fejlesztésre
fordítható, azt középre teszünk és egyben, nem osztunk föl a
minisztériumok között. Nincsenek fejlesztési pénzek a
minisztériumokban, egy kanyi fillér sem. Nem lehet külön kiírni
pályázatot, egyet se. Fejlesztésre a magyar kormány ír ki
pályázatot. Megalakul a Nemzeti Fejlesztési Tanács, amelyben a
legfontosabb ágazatok kormányzati képviselői ott ülnek. Ott ül az
öt irányító hatóság vezetői, akik egyébként a minisztereknek
társai, mert az irányító hatóságok tetején ugye miniszterek vannak,
ma nem, ez elválik ez a két funkció egymással. Ott ülnek a régiók
képviselői is, természetesen. Egyesítünk három logikát a Nemzeti
Fejlesztési Tanácsban. Az ágazati logikát, ezt alapvetően
természetesen a miniszterek és az irányító hatóságok vezetői
testesítik meg, a területi logikát a régióknak a képviselői, és mi
pedig, akik a kormány tagjaiként vagyunk bent, mi pedig
megpróbálunk az egészből egy országos optimalizációt csinálni. Ez a
tanács, ez lényegében, mint a kormány, hetente-kéthetente ül. E
mögött egy Nemzeti Fejlesztési Ügynökség fog állni, élén nem
politikussal. Azért sem természetesen, mert ez az évi ezermilliárd
forint elköltése a legnagyobb hatalom ebben a kormányzási
időszakban, ami az egyik legnagyobb hatalom. Távol kell tartani
attól, hogy ebből a hatalomból közvetlen, nem ellenőrzött politikai
hatalom származzék. Egyszerűen akarok ebben az ügyben beszélni.
Ennek az élére világot látott, versenyszférából jövő embert fogunk
hozni, ami a Nemzeti Fejlesztési Ügynökséget
jelenti.
Külön vesszük a
minisztériumoknak a következő funkcióját. Létre fog jönni – nem
biztos, hogy ez a végleges neve – a mondjuk úgy állami
reformbizottság. Ez az a testület, amely az egész államszervezeti
és államműködésnek a reformját folyamatosan előkészíti
koncepcionálja, összehangolja. Nem részeket reformálunk meg, és nem
azon múlik, hogy a kormányzás melyik területén indulunk el
reformokkal, hogy az éppen odatalált miniszter az egy reform
vehemenciával rendelkező miniszter vagy inkább kicsikét
lagymatagfajta, hanem eldöntjük, hogy hol kell előre menni. Ezt az
egészet egy kormányzati koncepcióba illesszük, és ahol előre kell
menni, ott ahhoz megpróbálunk értelmes szakmai-politikai
mandátumot, mondanivalót teremteni. A miniszterek kabinetjei – most
érünk oda vissza, amire azt mondtam, hogy politikai,
szakmapolitikai kabinetek – ezzel a csapattal együtt dolgozva
alakítják ki, hogy merre mennek előre az egyes területeken. Így
történik meg minden valamennyi, minden átfogó, nagy törvényi
szabályozásnak a koncepcionális előkészítése. Itt vonunk be nagyon
sok külső szakértelmet, itt kap a politika kívülről, a szakma, a
tudomány világából sok impulzust. Így tud az megtörténni, hogy
miközben a kormány lényegében szinte kizárólag legalább is a mi
oldalunkon, talán majdnem kivétel nélkül a Magyar Szocialista Párt
vezető politikusaiból fog állni, a fejlesztési területen és a –
mondjuk úgy – a reformbizottság területéről folyamatosan érkeznek
azok a külső impulzusok, hogy a kormány ne zuhanjon önmaga
igazságaiba, és ne zuhanjon bele egyszerű pártpolitikai érdekeinek
érvényesítésébe.
Minden
erőfeszítés arra irányul – ugye az ennek a logikája – hogy egy
egységes, horizontálisan is harmonizált, integrált funkciókat
ellátni képes kormányzás jöjjön létre. Kettő: egyesítsük azt a
politikai befolyást, ami a pártpolitikából származhat csak.
Állítsuk ezt a reformkormányzás szolgálatába, integráljuk a
kormányba lényegében a Magyar Szocialista Párt teljes spektrumát.
Kettő: hozzunk ehhez képest kívülről nagyon sokfajta egyéb
erőforrást, mindazt a tudást, tapasztalatot, ami a piaci világban
megteremtődött, és ami a magyar tudományos világban ott van. Közben
fejlesztéseknél, amely korábban nem létezett intézmény, a területi
elvet azt már az alapintézmény szintjén a Nemzeti Fejlesztési
Tanács szintjén illesszük hozzá az ágazati elvvel, és az egészet
legyünk képesek optimalizálni. Mindeközben a kormány alá tartozó
szervek, szervezetek mindegyikét, lényegében kivétel nélkül 2007
végéig regionális alapon átszervezzük. Mindet. Ami megyékben még
van, abból regionális lesz, azzal együtt, hogy a nem minden
regionális intézménynek ugyanabban a városban lesz természetesen a
központja. Azaz a régió nagyvárosai ezeken az irányítási,
regionális irányítási feladatokon osztozni fognak. Hogy hol, mi fog
történni, nyilván konzultáció eredményeként is fog eldőlni.
Összességében azzal számolunk, hogy a központi igazgatás létszáma a
következő másfél évben 20-25 százalékkal csökkenni
fog.
Ezen
túlmenően, ami a legfontosabb lépés talán, és ami 50 százalékkal
eldönthető: gyökeresen át kívánjuk alakítani a közalkalmazotti és
köztisztviselői jogviszonyt. Azt az évszázados védettséget, amelyet
itt fenntartottunk, ezt érdemben kívánjuk megváltoztatni.
Lényegében mind a két alappilléren. Egyik oldalról nem
megváltoztatva a közalkalmazotti, köztisztviselői elnevezést, de a
rá vonatkozó szabályokat csaknem azonossá kívánjuk tenni a Munka
törvénykönyvi szabályozással. Megteremteni például – csak hogy egy
szimbolikus példát mondjak – az alkalmatlanság miatt elbocsátás
lehetőségét, megteremtve a minőségi cserének a lehetőségét, és
átalakítva a teljes bérszabályozás rendszerét annak érdekében, hogy
a nagyobb teljesítményt, tehát az egymástól eltérő teljesítményt
egymástól eltérő módon lehessen megfizetni. Ez az, ami a magyar
igazgatási, köztisztviselői világ teljesítményelvű átalakításának
alapvető feltétele. Természetesen ez az egyik legnehezebb és
legösszetettebb, legtöbb lehetséges konfliktussal járó kérdés. De
nem lehet nem észrevenni, hogy egyik oldalon a magyar közigazgatás
teljesítményhiányának egyik legnagyobb okozója az, hogy mára
teljesen rugalmatlan, alkalmazási formává vált, amelyben alig-alig
jelenik meg a teljesítményelv és az érdekeltség. Miközben úgy
teszünk, mint hogyha az alkalmazó az önkormányzat vagy egy kórház
lenne, az alkalmazás feltételének mindegyikét a törvényhozás
határozza meg. Csak a bértáblát határozza meg a törvényhozás, meg
hogy egyébként mit kell betartani az alkalmazásra vonatkozó
szerződésben. Az, amiről beszélünk, tehát összességében valóban egy
meglehetősen jelentős és átfogó államműködési, igazgatási,
közigazgatási módváltás, a nagyon lomha, széttagoltan működő
államot megpróbálja nagyobb teljesítményre ösztökélni. Hát
nagyjából ez az, ami a mondjuk szűk körben az államról, meg
kormányról. Nézek körbe: nagyjából, ugye?
Ami
a többi területet illeti. A nagy reformok közül természetesen az
egyik legizgalmasabb kérdés az egészségügynek a dolga. A koalíciós
tárgyalások során azt láttam, hogy ahhoz a bátorsághoz képest,
ahogyan sokszor nyilatkozni szoktunk az egészségügy jövőjéről, a
rendszer működéséről meglévő tudásunk hát időnként mondjuk
hiányosnak tekinthető. Ez mind a két koalíciós pártra igaz, a
sokaságra, nem egy-egy emberre, a sokaságra. Egyetlen egy példát
hadd mondjak el. Abban a szerencsében volt részünk itt egy
párunknak, frakcióvezető asszonynak például, meg a pártelnök úrnak
is, hogy egy héttel ezelőtt végignéztük, végighallgathattuk a
szlovák egészségbiztosítás reformjának vezetőjét, aki bemutatta,
hogy mit csináltak és miért csinálták, amit csináltak. Csak
két-három megjegyzést hadd tegyek. ’94-ben Szlovákiában már hat
egészségbiztosítási alap volt. Nem egységes volt az alap. 2001-ben
az ottani választások előtt egy évvel – náluk és 2002-ben volt a
választás, mint nálunk, csak ott ősszel van, nálunk meg tavasszal –
eldöntötték, hogy akkor több biztosítós egészségügyi rendszert
csinálnak. Kidolgozták a programját. Amikor kormányra kerültek,
azonnal elkezdték. Ehhez képest kettő év kellett a jogi szabályozás
legszűkebb feltételeinek előkészítéséhez – ez már 2004. És akkor
kezdődött el, 2004-ben a több biztosító piacra történő beengedése.
A legnehezebb az volt a koalíciós tárgyalásokon, hogy mindkét fél
jól értse, hogy az a kérdés összességében a legkisebb kérdés,
hogyha biztosításalapú az egészségügy, és valóságos szolgáltatások
vannak, valóságos ár- és értékviszonyok vannak, valóságos
szolgáltatói verseny van, valóságos piacfelügyelet van, és
piacszabályozás van. Normák vannak és standardok vannak, úgy a
végén a biztosítás, amely társadalombiztosítás elvű, tehát nemzeti
szolidaritásközösségre épül, hogy ez is versengő vagy nem versengő.
Mert ha nem versengő, akkor is el kell látni ugyanazokat a
szabályozási funkciókat. Nem az a nagy kérdés, hogy a végén
versengő biztosítás lesz-e, hanem hogy egyáltalán tud-e biztosítási
alapú lenni. Mert ha a versengő biztosítás megint nem önmagában
kérdés, hanem hogy milyen versengő, ha versengő. Mert ezer kérdés
van. Hát ebben valóban Kornai Jánostól a szlovák kollégákig sok
mindenkit hívtunk segítségül, hogy mind a két oldal értse, hogy a
politikai leegyszerűsítés egy ponton túl már több, mint bűn: hiba.
Muszáj érteni e mögött. Nem lehet nagyvonalúan beszélgetni ezekről
a nagy rendszerekről. A nyugdíjbiztosítás reformja, ami egy sokkal
könnyebb történet, 20 évvel későbbi várományokra vonatkozó
pénzbefizetések történnek. Hát ez nem egy bonyolult dolog. Ezt az
előző, illetve a Horn-kormány alatt másfél év alatt készítették elő
csak a jogi szabályozást, négy-öt törvényt kellett ehhez hozni. Az
egészségügyi reform az ugyanennyi törvény, csak sokkal bonyolultabb
viszonyokat, és közben mandulaműtétet kell csinálni, meg születni
fognak gyerekek és itt fogunk továbbra is egy nagyon bonyolult és
nem hatékony kapacitástömeggel, felvetődve az ellátási felelősség
és sok minden másnak a problémájával.
Ezért született
a kormánykoalíció két pártja között az a megállapodás, amely azt
mondja, hogy meg kell csinálni mindent, ami a biztosításelvű
egészségügyhöz kell, és csak ebben megállapodni. És azt mondani,
hogy ezzel nagyjából végezni kell 2007 végéig, és ekkortájt dönteni
arról, hogy a biztosítási része is versengő-e vagy nem versengő. A
legindulatosabb viták is ezen a területen voltak – hozzáteszem.
Most itt tartunk. Azt mondom, hogy ideológiai, politikai viták
helyett el kell kezdeni dolgozni. Ki fog derülni, hogy sok minden
másnak látszik, mint aminek mutatja magát. De azt tudom nektek
mondani, hogy muszáj lesz megtanulni mindegyikünknek az
egészségügyi rendszert, mert túl nagy jelentősége van annak, amiről
itt dönteni fogunk. Ez a dolog ez nem pár orvosnak a problémája, és
nem pár kormánypolitikusnak a problémája. Azt mondanám, hogy a
legnagyobb szabású és a legátfogóbb következményű reform talán a
rendszerváltás óta, hogyha ehhez hozzá fogunk nyúlni. Lényegében
igen, igen, nyugodtan mondhatom ezt. Intenzív és kemény és nagy
munka fog következni. Ki kell ezt egészíteni, ezt a munkát a
nyugdíjrendszer reformjával és/vagy korrekciójával – mindegy,
hogyan hívjuk. 2012 környékén a mai nyugdíjrendszer fizetőképessége
megrendülhet változtatás nélkül. Nagyon sok probléma fog
felvetődni. Előkészíteni ezeket a korrekciókat a következő
kormányzati ciklusban kell, bevezetni a következő elején
legkésőbb.
A
szociális ellátó rendszer intézményrendszer reformját érdemes
elkezdeni. Itt nagyon tagolt, nagyon bonyolult, nagyon
ellentmondásos, nem hatékony rendszereket működtetünk. Nagyon
keveset foglalkoztunk a szociális ellátó rendszerrel, lényegében
szinte semmit. Részben a minisztériumi struktúrából is következik
az a szándék, hogy munkaügyi ellátás, ahol egyébként döntően állami
típusú intézményi szabályozás van, ugye. Tehát ilyen döntő állami
felelősség az egész munkaügyi ellátó rendszer, és a szociális
ellátó rendszert egy kicsikét hozzuk közelebb egymáshoz. Teremtsük
meg jobban a munkavégzés érdekeltségét. Ezt meg kell csinálnunk.
Láthatólag igen sok adósságunk van az egész kulturális
finanszírozás, intézményrendszer, kulturális politika dolgában,
nagyon sok. Nem világos, hogy a kormány mit gondol magáról, hogy mi
az ő dolga ebben. De természetesen nem lehet túl sok mindennek
nekiállni. Ha a prioritásokat kérdezitek, akkor azt mondom, hogy az
igazgatás, közigazgatás, államigazgatás, helyi igazgatás, ahhoz
tartozó … képviseleteknek a nagy reformja és az egészségügy az első
kettő nagy történet.
Kiigazítás.
Nagyon kérek mindenkit, hogy amit most mondok, amit eddig mondtam,
azt is tartsa meg magának, amit mostantól mondok, azt még inkább.
Sokat lehet ártani az országnak, nagyon sokat. Konkrét számokat
nagyjából majd a kormány megalakulását követő napon, 10-én az
Országos Érdekegyeztető Tanács ülésén mondunk. Ez egy szombati nap.
Hétfőn a kormány ülni fog, akkor elfogadja a jogszabályokat és
egyből benyújtja a parlamentnek. Igen-igen sok bajt okoz nekünk,
hogyha elkezdődik az emberek megfélemlítése. Nem kicsike kihívás,
amivel szembenézünk. A magyar költségvetés állapotáról és
beavatkozás nélkül az év végi várható hiányra vonatkozó pesszimista
elemzői becslések reálisnak tekinthetők. Azaz beavatkozás nélkül a
költségvetés olyan nagyságú terhet lenne képes viselni, amely túl
van a teherviselő képességén. Azért fogalmazok ilyen tudatosan,
azért így, hogy még véletlenül se mondjak olyan mondatot, ami, ha
bárhol is idézik, nagy bajt okozna. Százmilliárdos nagyságrendű
kiigazításra van szükség idén, és úgy, hogy ezt nem félév alatt,
illetve, ha a bevételeket nézzük, akkor legfeljebb négy hónap alatt
kell megtenni. El lehet képzelni, hogy ennek milyen hatása van,
hogyha évesben tekintjük. Ennek a következményei a következő kettő
évben ezermilliárdosak. Akkor, és csak akkor állítható elő
nagyjából 2008-ra az egyensúly.
Az
egyensúly helyreállításának természetszerűleg két nagy oldala van:
kiadásokat csökkentünk, bevételeket növelünk. Eddig ez nem
bonyolult. Ezeknek az aránya, a különböző években nagyjából úgy néz
ki, hogy a kiadáscsökkentés az 35 és 48-50 százalék között mozog az
egészből, a bevételnövelés pedig a fennmaradó rész. A
kiadáscsökkentésben vannak, a kiadáscsökkentés az részint az állam
működési kiadásai, az állam által használt erőforrások csökkentése
– lásd köztisztviselők, közalkalmazottak létszámának érdemi
csökkentése. Ez a köztisztviselői karban átlagosan – százezer
köztisztviselőnk van a központban meg helyben – nagyjából 15-20
ezer ember elbocsátását fogja jelenteni. A közalkalmazotti világban
a pedagógusokat érintheti kisebb számban, de a túlórák jelentős
csökkentésével járhat, összességében egy 10-15 százalékos
csökkentéssel. 150 ezer pedagógusból 15-20 ezer pedagógust érinthet
ez a dolog. "
Olvasd el
ezt is!
- Írta: bajla
- Hozzászólások: 3 Hozzászólás RSS

1- gasztronauta
- 2006-09-27 12:58:13
Most tettem fel én is 10 perce...