2006-10-04 12:58:37

Sólyom László előbújt


A vasárnapi nagy össznemzeti kinyilatkoztatása után most viszont csak egy levélben korholgatja az ellenzéket, ha már az ultimátum bejelentése óta annyian követelik, hogy nyilatkozzon Orbán Viktor antiparlementáris akcióiról.
A vasárnapi nagy össznemzeti kinyilatkoztatása után most viszont csak egy levélben korholgatja az ellenzéket, ha már az ultimátum bejelentése óta annyian követelik, hogy nyilatkozzon Orbán Viktor antiparlementáris akcióiról.

Nem nyilatkozott, de levelét megírta, melyben ez áll: "Elvárható, hogy a demokrácia alapjait érintő eseményeket - mint a napirenden lévő bizalmi kérdést - az ellenzéki képviselők a Parlament ülésén értékeljék, és vegyenek részt a döntéshozatalban". Ettől Orbán biztosan nagyon megijed, és mégis elviszi frakcióját a munkahelyére, majd onnan a Kossuth térre.

A köztársasági elnök még hozzáteszi: "A vasárnap esti beszédem óta történtek nem a kibontakozás irányába mutatnak. A pártok korábbi politikájukat folytatják. Ez károkat okoz Magyarországnak". Bizony. Mint ahogy károkat okozott az elnök úr vasárnapi egyoldalú tv beszéde is. Másrészt a vasárnap esti beszéd óta csak az egyik oldal politizál. A jobboldal, amely korábbi politikáját folytatja, a hőzöngés, és felfordítás politikáját. A kormány meg nem tud a feladataira koncentrálni.

Kíváncsi vagyok, hogy Orbán Viktor hogyan értelmezi majd az államfő azon mondatait, amely leszögezi: "Magyarország alkotmányos rendszerében a néphatalom gyakorlásának és a politika formálásának elsődleges eszköze a népképviseleti Országgyűlés." Vasárnap óta Orbán Viktor és szóvivői folyamatosan az elnök úr szavaival dobálóznak. Tegyék most is ugyanezt, és térjenek vissza a munkahelyükre, ha már súlyos pénzeket kapnak, hogy ott legyenek.

Olvasd el ezt is!

Alternatív címlapra Bookmark and Share

49 hozzászólás eddig

  • Értékelés:
- igen
1
igen
2006-10-04 13:06:18

Jósoljak? Úgy fogja értelmezni, hogy a kormány illegitim, nem a népet képviseli (mert ő képviseli a népet), ezért nincs helye a parlamentben, mondjon le.


válasz erre


- bajla
2
bajla
2006-10-04 13:09:04

igen: ehhez nem kell nagy jóstehetség:)


válasz erre


- Kiccsillag
3
Kiccsillag
2006-10-04 13:30:39

Hát ja. Mindenki mindig azt hallja ki a beszédekből, amit csak akar. Így mindenkinek ki lehet forgatni a szavait, hol jobb, hol bal irányba. Így nem átana végre egyértelműen, világosan, konkrétan nyilatkozni. És akkor nincs félrehallás.


válasz erre


- bajla
4
bajla
2006-10-04 13:32:54

Kiccsillag: mit mondasz, nem hallom?! értelmezhetem úgy mondataidat, hogy a félrehallás fél egészség? :)))


válasz erre


- ergé
5
ergé
2006-10-04 14:22:06

A Fidesz úgy döntött, részt vesz a pénteki parlamenti ülésen.


válasz erre


- Kiccsillag
6
Kiccsillag
2006-10-04 14:22:37

Igazán kedves tőlük. :)


válasz erre


- bajla
7
bajla
2006-10-04 15:21:30

akkor most Fidesznek valami konkrét, végiggondolt, valódi akarata/programja, vagy akármilye? szeintem nincs. úgy hajladoznak, ahogy a szél lengeti őket.


válasz erre


- Péter
8
Péter
2006-10-04 15:51:59

Egy biztos pont van a Fidesz törekvéseiben: Gyurcsánynak mennie kell.


válasz erre


- bajla
9
bajla
2006-10-04 15:52:54

Péter: ezt mindenki tudja. ezen kívül valami?


válasz erre


- Balázs
10
Balázs
2006-10-04 16:53:06

Bajla, muszáj neked mindent félremagyaráznod és kiforgatnod?


válasz erre


- Szamárfül
11
Szamárfül
2006-10-04 17:24:13

hallottam itt ott ma sokszor, hogy o.v. azért maga a sátán stb., mert nem demokratikusan akar kormányt buktatni -
bár egyelőre még mindig nem sértett tv.-t, de hát a fóbiásoknak elég a fóbiájuk bizonyíték helyett...

nos, álljon itt egy fletó-idézet: újabb önfeljelentés tőle magától...és nem is mai!

persze senki nem fog magába szállni balról, de ezzel letudom mára emberbaráti kötelezettségemet: hogy segítsek a tájékozatlanokon.

idézet jön egy cikkből:
"Debreczeni József Az új miniszterelnök című könyvében Gyurcsány Ferenc bevallja, 2002 előtt az államigazgatásban dolgozó köztisztviselők „meggyőzésével” akarták megbuktatni az Orbán-kormányt. Gyurcsány szó szerint úgy fogalmazott:

„Az államigazgatásban dolgozó egyes köztisztviselők hajlandóságot mutatnak arra, hogy bizonyos háttéregyezség alapján készek lennének együttműködni a Fidesz-kormány leváltásában.

Szükségesnek tartjuk, hogy MP (vélhetőleg Medgyessy Péter, akkori MSZP-s miniszterelnök-jelölt – a szerk.) megbízzon és felhatalmazzon valakit ezen egyezségek megkötésének előkészítésére.”"


-az idézet helye a fent +idézett könyv, a lelőhelye itt: mno.hu

Amugy a könyvben fletó, bármennyire is mosdatta fletót debreczenijóska, eléggé sokszor felköp és alááll : már írtam a könyvről itt ni


válasz erre


- Kiccsillag
12
Kiccsillag
2006-10-04 17:28:09

Én is hallottam, hogy Gyurcsány maga a sátán. Mindenki fóbiás ebben az országban, kinek Gyurcsány, kinek Orbán fóbiája van. Ha már a inkeknél tartunk, érdemes pizsijét is elolvasni.


válasz erre


- Kiccsillag
13
Kiccsillag
2006-10-04 17:29:26

Orbán Viktor mondta:
"A taxisblokád kitörésének a pillanatában rossz sejtelmektôl eltelve figyeltem az eseményeket. És ahogy beszélgettünk a Fidesz elnökségében a történtekrôl - a balsejtelem csak erôsödött. Látható volt, hogy akármi is lesz a kimenetele a taxisblokádnak, innentôl kezdve a parlamentáris demokrácia kiegyensúlyozott muködéséhez szükséges ellenzék-kormánypárt viszony többé nem állítható helyre. A következô három és fél, négy évre rá is nyomta a bélyegét mindaz, ami akkor történt. A kormánypártok oldaláról nem lehetett másképpen magyarázni az akkori eseményeket, mint azt a tanulságot levonva, hogy az ellenzék nem demokratikus elkötelezettségu. Vagyis nem éri be azzal, hogy a következô választásokon legyen esélye a kormányzati hatalom megszerzésére, vagy parlamentáris eszközökkel a választásokat megelôzôen is, mondjuk a parlamenten belüli erôátcsoportosításokkal. A kormányzó pártban úgy látták: ennek az ellenzéknek semmi sem drága, a kormány megbuktatásához akár a polgárháború kockázatát is vállaja. Ebben a hatalmi játszmában mi nem akartunk részt venni, mert noha a rendszerváltoztató kormánynak nem voltunk tagja, a rendszerváltoztatás célkituzéseivel egyetértettünk. Ezért nem mentünk ki az utcára, inkább megpróbáltuk csitítani a kedélyeket. Én például október 26-án, az 56-os vérengzések évfordulóján Mosonmagyaróváron - ahova csak katonai helikopterrel tudtam eljutni, mert blokád alatt volt az egész ország - olyan beszédet mondtam, amely egyezett azzal, amit késôbb parlamentben a taxisblokád utáni ülésen mondtunk el. Azt mondtuk, hogy utcára csak annak van joga kivinni az embereket, aki utána haza is tudja küldeni ôket. Akinek hiányzik ez a képessége, az kalandor és felelôtlen. Ezt késôbb nem bocsátották meg nekünk az ellenzéki társak."

Forrás: www.orbanviktor.hu

A kedvenc részeim:
"ennek az ellenzéknek semmi sem drága, a kormány megbuktatásához akár a polgárháború kockázatát is vállaja."

"Azt mondtuk, hogy utcára csak annak van joga kivinni az embereket, aki utána haza is tudja küldeni ôket."


válasz erre


- Kiccsillag
14
Kiccsillag
2006-10-04 17:30:14

A fenti komment Pizsama von Flanelé, nem az enyém, csak így ildomod, azt hiszem.


válasz erre


- bajla
15
bajla
2006-10-04 17:33:25

Balázs: igen? miről van szó?


válasz erre


- Balázs
16
Balázs
2006-10-04 17:38:15

Arról az eszméletlen mennyiségű, néha már hazugságba átmenő félremagyarázásba, amelyet az elmúlt néhány bejegyzésben elkövettél, csak egyszer sem reagáltál a hozzászólásokra (például a Kossuth téri zsidózásokkal kapcsolatban, hogy csak egyet említsek).


válasz erre


- Balázs
17
Balázs
2006-10-04 17:39:11

félremagyarázásba helyett ~ról, mindegy, érthető.


válasz erre


- Szamárfül
18
Szamárfül
2006-10-04 17:47:51

akkor definiálom a fóbiást:
az a mekkergült, aki még akkor is k.főnek tart vkit, ha 6 éve leszállt a "trónjáról"
stb.

nagyon beteg ez a bloggernépség
épp mint az "off"... :(


válasz erre


- Kiccsillag
19
Kiccsillag
2006-10-04 17:49:14

Miért lenne beteg? Mert másképp gondolja? Ez így nem vita, Csacsi. :(


válasz erre


- bajla
20
bajla
2006-10-04 17:49:42

Szamárfül: kérlek, gyógyíts! tudsz valami népi orvoslást?


válasz erre


- Szamárfül
21
Szamárfül
2006-10-04 17:58:52

ha vitázom, na akkor szóljatok rám: hisz feleleges - erről itt szoktam le
de hisz ti is tudjátok, hogy megy ez...
süketek pár beszéde...
csak b...szuk az időt

na jó tessék a recept:
olvasni
értelmezni
visszaszívni
megnyugodni


válasz erre


- dorin
22
dorin
2006-10-04 18:12:37

éppen azt tesszük szamárfül, bár neked a mi értelmezésünk nem tetszik, nekünk meg a tiéd, dehát erről szól a vita.
a vita, és nem mások komcsizása, hülyézése, és főleg hülyének nézése.
az utóbbi résszel én is egyetértek:
tessen kedves szamárfül olvasni, értelmezni, főleg szövegértelmezést ha ajánlhatom, visszaszivni mások pocskondiázását, mert esetleg más isten hivők, és megnyugodni


válasz erre


- bajla
23
bajla
2006-10-04 18:18:41

Balázs: arról én nem tehetek, hogy a napok óta vezető hírről nem hallottál, bár már a kutya se foglalkozik vele vasárnap óta, tessék utánanézni, és ahogy Szamárfül is írja: olvasni ,értelmezni, visszaszívni, megnyugodni!


válasz erre


- bajla
24
bajla
2006-10-04 18:20:37

Szamárfül: majd írok olan bejegyzéseket, amelyek ugyan nem az én nézőpontomat és véleményemet tükrözik, de a másik oldal szimpátiáját méltóképpen elnyerem. nem baj, ha arcul köpöm magamat, az a fő, hogy neked és még néhánynak teccen, és egyetértsen velem. rendben.


válasz erre


- dorin
25
dorin
2006-10-04 18:25:18

bajla, fogadd meg a tüntetők jótanácsát hozzá:-)))))) egyszerü a megoldás, széllel háttal tedd, hátha akkor előre viszi a köpetet.)))))
bocsi.
vicc volt
ird csak amit gondolsz, csipem, és nem azért mert komcsi vagyok, hanem nem elvakult.... meghallgatom mindkét felet, és levonom a magamnak megfelelő konzekvenciát, amit az én tapasztalatom, életem, és élhetetlenségem diktál.)))))


válasz erre


- bajla
26
bajla
2006-10-04 18:25:30

teccen= tetszen. természetesen.


válasz erre


- bajla
27
bajla
2006-10-04 18:27:00

dorin: köszönöm. én se azért írom ezeket, mert komcsi vagyok, még csak zsidó bérenc se, csak ez a meggyőződésem. és az, hogy az orbáni kommunikáció számomra semmitmondó, veszélyes és anarchista.


válasz erre


- dorin
28
dorin
2006-10-04 18:39:29

csak úgy mellesleg olvastad? hogy karvaly azért még odaszúrt, hogy a pénteki szavazás nem arról szól, amiről ő szeretné.))))) haláli
talán arról szóljon, hogy akasszuk fel a királyokat? soha nem gondoltam volna, hogy egy volt alkotmánybiró nem tud olvasni, és talán nem levelezésekben alapfilozófiát tanulnia.
hiába, mondták már a tanitványai is , hogy fura pasas.....
igen tisztelt Köztársasági Elnök Úr!!!!
Talán nyiltan, és közérthetően megfogalmazhatná, hogy Ön honnan szedte az értesülését, hogy tisztázatlan eszközökkel nyert az MSZP? csak nem önkéntes támogatója a bayer féle magyar nemzetnek? mert mi van ebben az országban?
a MN bejelenti, hogy be akarják zárni a hir tv-t , igaz ilyen sehol nem jelent meg, de szájer már a szólás szabadság sárbatiprásáról papol brüsszelben, és a néppárt tiltakozik, és a kormány monnyon le....
Sólyom úr talán nem csak az orbán forditásokat kéne olvasgatnia ráérő idejében, hanem körülnézni a dolgozószobájából, hogy még nem fagyott be a duna,


válasz erre


- bajla
29
bajla
2006-10-04 18:41:45

dorin: nem olvastam, hol lehet?


válasz erre


- dorin
30
dorin
2006-10-04 18:44:09

jah, és még valami
talán felhivni a figyelmet, hogy azt amit Ön szeretne a jogvégzett ellenzék teheti meg. Konstruktiv bizalmatlansági inditványt a parlament 20 %-ka benyujthat, megjelölve az új miniszterelnököt.... ja, csak akkor kibujik a szög a zsákból hogy mire ez a nagy felhajtás az Ön aszisztálásával?
hát akkor hivja szobára ov-t hogy mi a dolga.... ha már a jogi egyetemre is ugy járt, mint az elmult négy évben a parlamentbe, esetleg fizettek, hogy megszabaduljanak tőle.


válasz erre


- dorin
31
dorin
2006-10-04 18:45:24

az indexen


válasz erre


- bajla
32
bajla
2006-10-04 18:47:40

ez így van, csak a konstruktív bizalmatlansági indítvnyhoz a kormányfő megnevezésén kívül még program is kellene, de az meg nincs a Fidesznek. hát ezért hallgatnak erről nagyon. de állítólag, most gőzerővel dolgoznak valami gazd-i programon, legalábbis a Magyar Nemzet ezt írta valahol.


válasz erre


- igen
33
igen
2006-10-04 18:54:09

választások helyett is inkább konstruktív bizalmatlansági indítványokat kellene tartani, akkor láthatnánk, hogy mi a program :)


válasz erre


- bajla
34
bajla
2006-10-04 18:56:19

ha még egy kicsit húzódik a botrány, akkor lesz egy gyorsan összeszkábált progi, amely természetesen megszorításokat fog tartalmazni, de majd mutogatnak a hazug Gyurcsány kormányra, hogy annyira elkúrták, ők se tehetnek most már mást.


válasz erre


- Szamárfül
35
Szamárfül
2006-10-04 23:47:58

olyan kíváncsi vagyok: milyen az íze annak, hogy azt mentegetitek, aki elkúrta?! de most télleg!


válasz erre


- Kósza
36
Kósza
2006-10-04 23:51:07

Szamárfül!
Csodálom, hogy a Te intelligenciáddal ily nehéz felismerni, hogy a rendszerváltással kezdve el van kúrva az egész.


válasz erre


- bajla
37
bajla
2006-10-04 23:53:45

Szamárfül: amit nem akarsz megérteni, azt soha nem is fogod. könnyebb a demagóg dumának bedölni, ezt megértem.


válasz erre


- Szamárfül
38
Szamárfül
2006-10-04 23:56:29

K., nem mondtam az ellenkezőjét
így éccaka oly csúnyán beszélsz...

B., ugyankérlekmár...ezt a sort tőlem copiztad...
de az íze milyen? milyen?!


válasz erre


- évi.
39
évi.
2006-10-04 23:59:37

Akinek az a demokrácia amit egyébként anarchiának és poppulista demagógiának hívnak, az soha nem fogja megérteni azt,amiről mi beszélünk.
IÁ, menj át kicsit a lengyelekhez, oszt kérdezd meg hogy érzik magukat az ő Viktorukkal? de ha nem akarsz messze menni,elég ha elmégy Szlovákiáig.


válasz erre


- bajla
40
bajla
2006-10-04 23:59:37

tőled copiztam volna? lehet, nem volt szándékos. akkor viszont tudod a választ is, hogy milyen.


válasz erre


- évi.
41
évi.
2006-10-05 00:00:36

Bocs IÁ, nem akartalak megbántani, ez Szamárfülnek szólt!!!!!
még jó,hogy ilyenkor ő nincs itt:-)


válasz erre


- Kósza
42
Kósza
2006-10-05 00:02:56

Szamárfül!
Mi a Te alkotmányos megoldásod a gazdasági politikai helyzet stabilizálására?

A válaszodban kérlek, ne hivatkozz birka voltunkra. Azt, hogy a nép ilyen, tudomásul kellene végre venned.


válasz erre


- bajla
43
bajla
2006-10-05 00:03:55

csak azon csodálkozom Szamárfül, hogy ezt a fölülről való lenézést mikor sajátítottad el, mert nem volt rád jellemző, vagy nagyon jól titkoltad idáig. azt, hogy a véleményemmel különböző a tiéd, rendben van, ezen lehet vitatkozni, de vicces megjegyzéseket tenni, és lenézni, mindenesetre fura tőled. de majd hozzászokom.


válasz erre


- Szamárfül
44
Szamárfül
2006-10-05 00:32:56

le köll szerződtetni egy jó ..pásztort de előttte jól a körmire nézni nekijje!

még mindig nem tom, milyen íze van...de csudijó lehet!

ó, Kiscsillaggal már lefolytatam ezt a meddőségi témát

ja és már csak a ti kedvetekért szólogatok be néha, hogy ne legyetek olyan belterjesek... meert szörnyű, higgyétek el

mivel (és ezt együtt reméljük,) nem lesz polgárháború, pár év mulvba esdekelni fogtok doranskyéknak, szedje le ezeket a hisztis sírásokat itt a neten


válasz erre


- Kósza
45
Kósza
2006-10-05 00:34:57

Úgy látom Szamárfül, Te csak az elutasításig jutottál el, a megoldásra már nincs gondolatod.
Akkor miért kötekedsz azzal, akinek van?


válasz erre


- Szamárfül
46
Szamárfül
2006-10-05 00:35:36

Blog-Brehm-sorozatom elég régi...
és éppoly érvényes, mint ráth-végh könyvei vagy a mostanában kiadott darwin-dajasok c. sorozat az emberi hüleségekről


válasz erre


- Szamárfül
47
Szamárfül
2006-10-05 00:40:17

ne rögöhtess ..
nálad van?

lennének ötleteim..
de csak fleto oldhatja meg antidemokr. a bajokat
de úgy nekem is menne

én már csak gúnyolodom
(melyik a súlyosabb? azt vállalom. nektek ugyis fontos a bűnbak, anéllkül nincs elmélet, - majd átképzem magam)


válasz erre


- bajla
48
bajla
2006-10-05 00:52:15

Szamárfül: nem tudom, honnan veszed, hogy én itt a bejegyzéseimben sírok, és jajveszékelek, meg miegymás. azt kétlem, hogy évek múlva Doranskynak könyörögnék, nem szokásom. viszont neked ajánlom, hogy jól kapaszkodj meg, mert a magas lóról nagyot lehet zuhanni! az emberi hülyeség sok rétű, lehet, hogy írásaim is egyik szegmenséhez tartoznak, de soha nem kérdőjeleztem meg mások hülyeségeit. s ha te itt leragadsz a polgárháborúnál, és a forradalomnál, és csak azt látod, hogy emiatt rinyálunk, akkor nagyon rövidlátó vagy, kedves barátom. de mint mondtam, a hülyeség sokrétű.


válasz erre


- Kósza
49
Kósza
2006-10-05 11:48:04

Szamárfül, csillapodj, és keresd meg az eszed. Már egy érthető mondatot sem sikerül leírnod?


válasz erre


Csak regisztrált felhasználók szólhatnak hozzá ehhez a bloghoz. Belépnél? | Regisztrálnál?

rólam

vagyok, aki vagyok


iratkozz fel!

http://rss.bajla.blogter.hu/ <podcast> <gasztroblog>

fénynapló

<gasztroblog
klikk a képre!

napi koffein - flickr

www.flickr.com
bajla's Napi koffein photoset bajla's Napi koffein photoset

friss bejegyzések

friss hozzászólások

klikkelõ

megosztó

ha könyvre vágysz

térkép

archívum

címkéim

stat



http://rss.bajla.blogter.hu/
0Szavazz
Szavazz és a bejegyzés címlapra kerülhet